2015. január 28., szerda

Prológus

Nos, mint ígértem, itt is van a Prológus Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. Kommentbe véleményt ne felejtsetek írni. :)

XxX
Melissa N.




Este volt, sötét, áprilisi este. A szokásos utamat tettem meg kutyámmal, Gyilkossal. Nélküled. Te nem voltál ott. Mióta te elmentél, minden megváltozott.

Gondolatmenetemet telefonom csörgése zavarta meg.
-Szia. - köszöntem anyunak a telefonba.
-Wendy Marlow. Most azonnal gyere haza! - kiabált a telefonba. 
-Itt vagyok a sarkon. - ezzel letettem. Könnyek gyűltek szemembe. Talán megtudta a matek egyest? Vagy a töri egyest? Nem tudom. 
Befordultam az említett kis utcába. A mi házunk az utolsó előtti ház. 
Beléptem az ajtón. Anyu egyből letámadott, és elkezdett velem kiabálni. 
-Mi az a matek és töri egyes?! - üvöltött. Nem szóltam, csak leszedtem Gyilkosról a pórázát. Magamról is ledobtam a cipőmet. Leültem a konyhába az asztalhoz. 
-Nem tudom. - nem tudtam válaszolni. Rögtön ő jutott az eszembe. Szemeim könnybe lábadtak. 
-Nem tudod?! - vágta le elém az ellenőrzőmet. Két éve nem volt ilyen mérges, mint mikor hoztam egy egyest hatodikban. - Állj fel! - rángatta sebekkel teli karomat. Felszisszentem, de nem is figyelt rám. 
-Hagyj békén! - kirántottam karomat szorításából, majd felfutottam Amy szobájába. Bevágódtam az ágyába. Hangos zokogásba törtem ki.
Egy óra sírás után átmásztam a saját szobámba. Előkerestem a szikémet a fiókból. Magamra zártam az ajtót, majd kezdődhetett is a játék. 
Feltűrtem pulcsim ujját, majd lassan végighúztam párszor a szikét a karomon. Tudom, hogy egyszer már kórházba kerültem, de jobb lenne, ha senki nem találna rám egyszer. Ezért zárom be mindig az ajtót, ha vágom magam. 
-Gwen, kérlek engedj be. - kopogtatott nővérem. Feltápászkodtam szipogva a földről, majd elfordítottam a kulcsot, és visszaültem a sarokba. Amy odajött hozzám. Leült. 
-Megint? - kérdezte. Csak bólintottam. Megmutattam neki a mai hegeket. 


Egy órával később~

-Amy. - néztem rá, még mindig a földön ülve. 
-Igen?
-Szeretlek. - mondtam. Felálltam a földről, odamentem hozzá, majd megöleltem. Hirtelen rámtört a sírás. Eléggé kisírt szemem, most még kisírtabb lett. Fél órával később anyu kopogtatott az ajtón. 
-Menj innen! - kiabáltam rá. Visszabújtam nővérem védelmező karjaiba. Tudom, gyerekesnek látszom, de nem kívánom senkinek, hogy keresztülmenjen azon, amin én. 
Senkinek nem kívánom. 
-Kicsim. Kérlek. - hangja elcsuklott, mikor meglátta a kezemet. Nem szóltam neki vissza. Csak sírtam nővérem karjaiban. 
Legszívesebben odamentem volna, és átöleltem volna. De mégsem tettem. Valami vissza tartott. Tudom, hogy megtehetném, ha lenne hozzá erőm. De jelen pillanatban nincs.
Anyu pár percig még nézett minket. Végre kiment. Én csak sírtam még kerek egy órán át. 
Késő este, olyan tizenegy órakor hagyta el Amy a szobámat. Akkor mentem el fürdeni. Fürdés közbe lemostam a karomra rászáradt vért. A víz tele volt vérrel, mint a vérfürdő.
 A tegnap esti sebeim is eleredtek. Nem törődtem vele. Még szerencse, hogy külön fürdőszobám van, különben anyu szívbajt kapott volna a sok vértől, ha meglátná a véres kádat. Az én fürdőmbe már megszokott, hogy minden tiszta vér. 
Ja, és ugye azt nem meséltem még, hogy kórházban is voltam már egyszer? Igen. Mióta nem eszem rendszeresen, azóta már egyszer elájultam.
Naponta körülbelül kétszer eszem. De az is semmi. Két szendvicsből és egy pohár kakaóból áll az egész. Vagy teából. Ott persze telezabáltattak mindenféle műanyag kajával. Amit ki is hánytam....

2 megjegyzés:

  1. Szia. Nekem tetszik és várom a folytatást. Viszont engem kicsit zavar hogy a háttérrel egybemosódik a szöveg (telóról olvasok).

    VálaszTörlés
  2. Szia. Mihelyst készen lesz az első rész már rakom is ki.
    Nos, igen... A szöveggel nekem is bajom van, és ma mindenképp változtatni fogok rajta. Sajnos tegnap már nem volt időm... XxX Melissa N.

    VálaszTörlés